2011. április 13., szerda

Ellátogattunk a Dobienben lévő evangélikus gyülekezetbe

Armin Pra lelkész és a gyülekezet aktív önkéntesei fogadtak bennünket Dobienben. Kellemes kávézás közben megbeszéltük aktuális helyzetét, terveit, missziós beállítottságát, problémáit, majd megnéztük felújítás alatt álló egyik templomukat.
A gyülekezethez, amelynek központja a Christkirche, 13 templom tartozik. Ezeket egyetlen lelkész látja el! A rendszerváltás előtt még öten voltak felelősek az itteni dolgokért, de gazdasági megfontolásokból összevonások történtek. Ez a gyülekezetet egészen új feladatok elé állította. Sajnos itt is általános a gyülekezeti tagok elöregedése és nem nagyon tudnak fiatalokat elérni, aminek az is az oka, hogy az itt élők közül sok fiatal Németország más részeire költözik. A fiatalok választhatnak hittan és etika között, és sokan ez utóbbit tanulják inkább az iskolában. A 18 ezer lakosból csupán kettőezren evangélikusok, négyszáz katolikust tartanak nyilván, a többiek vallástalanok.
A templomlátogatás után elmentünk a gyülekezethez tartozó óvodába is. Ide a gyerekek már egyéves koruktól járhatnak. Rendkívül gyermekcentrikus intézménnyel találkoztunk. Maga az épület 82 éve épült, a mellette lévő templom 100 éves. A rendszerváltás előtt is evangélikus óvodaként működött, akkoriban az egyház végezhetett ilyen tevékenységet, csak az iskolákat vették el az egyháztól.
És akkor jöjjenek a fotók:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése