2011. április 12., kedd

Vacsora után beszámoló

A finom vacsora után Hans W. Kaschnak mindannyian bemutatkoztunk, pár mondattal ismertetve tevékenységünket, azt a területet, ahol dolgozunk egyházunkban.
Eztuán megismerkedhettünk a centrum létrejöttével és életével.

Hans W. Kasch elmondta, hogy 2009. február elseje óta vezeti az intézményt. 1980-ban ordinálták, majd mecklenburgi lelkészként tevékenykedett, ám 1993 óra a külföldi kapcsolatok szervezése tartozott hozzá a tartományi egyházban. Többek között a tanzániai, a kazahsztáni, az ohioi és az erdélyi evangélikus egyházakkal építettek ki kapcsolatokat.
A jelenlegi Luther-centrumot még 1824-ben építették, először leányiskola működött benne, majd kibővült és egy második szárnyban fiúiskola is lett. 100 évig iskola volt, aztán a második világháború után lakóépület lett, amelyben a keleti részről kitelepítettek kaptak szállást. A ház a városé volt, akik a rendszerváltás után nem nagyon foglalkoztak az épülettel, melynek állaga folyamatosan romlott.
Végül újra a képzés mellett döntöttek a városatyák, akik megszavazták az újjáépítést és az oktatási célra való újbóli hasznosítást. Európai uniós és német szövetségi támogatással újjáépítették a házat, ahová a Lutheránus Világszövetség egy irodát telepített, amelynek vezetője Kasch lett.

Három súlyponti területük van: egyfelől a Luther-kert üzemeltetése. Ennek egy milánói tervező dolgozta ki a koncepcióját, és a célja, hogy a 2017-es jubileumig minden tagegyház illetve más felekezetek és egyházak is ültetnek itt fát. Az első faültetés 2009 novemberében volt, azóta járt itt Walter Kasper katolikus bíboros, de számos ortodox, anglikán, metodista és református egyház is fát ültetni. Eddig összesen 66 fa került a helyére

A második súlypontja az épületnek a nemzetközi szemináriumok szervezése és tartása. A lutheri teológia témakörét járja körül mindig egy-egy nemzetközi csapat, akik között mindenféle országbeli személy megtalálható, a fiataltól az idősig, a nőktől a férfiakig egyaránt. Márciusban és novemberben van egy-egy kurzus, a következők a szentségről és a liturgikus zenéről fognak szólni.

A harmadik súlypontjuk, hogy fiatalok számára szeretnének gyakorlati lehetőséget biztosítani itt.

Az ismertető után még megbeszéltük az előttünk álló napok programját. Holnap a fénypont a faültetés lesz, reggel, egy ehhez készített liturgia alapján. Izgalommal várjuk!:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése